Ígéred?

Mert én mindig biztosítékot akarok, valamit, amiben megbízhatok, valamit, ami bizonyítja hogy ez így lesz és bízhatok benne hogy tényleg úgy lesz mert nem szeretem ezt a bizonytalanságot és ezért addig kínozlak míg nem adsz egy ígéretet. De ha ezt nem teszed meg? Akkor hát maradok bizonytalan és várok és kivárok és kínlódom magamban mert sosem lehetek biztos semmiben, mert ha még ígéret sincs akkor mi van?

És én elmondtam, ó, olyan jól elmondtam, hogy csak akkor fogadd el a gyűrűt ha komolyan gondolod, épp olyan komolyan mint én, aki adom, és erre tegnap azt mondod, mégis mit kellett volna tenned? tán nem elfogadni? vagy most visszaadni?
És én talán nem mondom, de ettől félek a legjobban. Akkor is, ott is, azért akadoztak a torkomon a szavak, mert attól féltem és rettegtem, hogy ha komoly választ kérek tőled, meghátrálsz.
És ha akkor nem tetted meg, ha akkor, ott, elfogadtad, hát miféle jogon vonnád most vissza? Hogy nem gondoltad komolyan? Hogy már belátod tévedésed?

Azt mondják, a szerelem nem érzés, hanem ígéret. Ígéret arra, hogy bármi történjék is, mindig engem választasz. Dehát te még abban sem vagy biztos, szerelmes vagy-e egyáltalán.

Talán azért várok ígéreteket, mert szerelmet várok. Talán azt várom, hogy tényleg tudd és a lelked legmélyebb zugáig érezd, hogy engem kerestél egész eddigi életedben.


Sokszor úgy érzem, nem vagy tudatában annak, hogy mennyire nem veszel komolyan. Mintha nem akarnád tudomásul venni, hogy már pedig itt vagyok, itt vagyunk mi ketten. Mintha az életednek egy olyan fejezete lennék csak, amit nem olvasunk el rendesen, hanem csak átlapozzuk, ami felett el lehet siklani.
Pedig szeretsz, tudom és érzem, és folyton sírsz ha felhozom hogy talán nem eléggé. Azt mondod, könnyebb nem gondolni a bajokkal. Pedig attól még ott vannak. És attól, hogy nem gondolkodtál még rajta el soha netán, nem hiszem, hogy kevésbé adnád fel a mennyedet értem. Mert ki is vállalna egy örökkévaló poklot egyetlen lélekért?
Azt mondod, meg akarsz házasodni. Hogy ha van valakid, logikus módon összeházasodsz vele.Csak azt nem tetted soha hozzá, hogy ez csak akkor érvényes, ha hímnemű az illető. De azt hiszem, megint én voltam a bolond. Buta liba vagyok, amiért nem számoltam ezzel. Amiért azt hittem, és hiszem még mindig sokszor, hogy majd velem más lesz, hogy majdcsak megjön az eszed.
Az ember olyan nagyon hajlamos rá, hogy elhiggye, mindenre képes.


Ez egy alapjaiban halálra és kárhozatra ítélt kapcsolat, mindig is az volt. És néha nem vagyok benne biztos, hogy elegek vagyunk ehhez, hogy képesek vagyunk csak mi ketten lebírni a Halált.