Nightwatch

És hajnal fél egykor egy szál bugyiban mosogatni. Az éjjeli tevékenységek olyan különösek. Miért annyira más minden a sötétben? És miért annyira más minden éjjel? Ami a holdvilágnál egyszerű, másnap sosem az. Éjjel még a leghétköznapibb feladat is új értelmet kap valahogy. Kap egyfajta pluszt. Egy kis misztikumot, egy kis különlegességet. Valahogy egészen más lesz a feeling.

Éjjel kettőkor a konyhapulton növénykórtant tanulni. Éjjel kettőkor azon gondolkodni, ez talán így működni fog.


Éjjel nem zavar senki. Mindenki alszik és az ember azt csinálhat, amit csak akar és ahogy csak akar.
Főleg ebben a borzalmas melegben, csak éjjel elviselhető az időjárás, csak ilyenkor nincs túl meleg még a gondolkodáshoz is. Ilyenkor a költő lelke szárnyalhat a narancsszínű Holddal, feloldódhat a nyáréjszaka illataiban és lebeghet a balzsamos levegőben a csillagok alatt.

Mert kimész a kertbe és minden sötét, az orrodig se látsz (a Hold már lebukott a horizont alá), mégis tudod hová lépj, ismered minden négyzetcentiméterét a területnek és mész, megkeresed a kedvenc helyed - a diófa ágai közt vagy egy gyűszűvirág mellett -, leülsz és csak létezel és ámulsz a világ szépségén, a szíved megnyílik a mindenség előtt és te egy leszel az univerzummal, egy a világgal és egy a természettel és egy az istenekkel és mindennel, mindennel ami csak létezik. A szellő fenyő illatát hozza, nedves homok hűvös szagnyomai szállnak és ha még nincs túl késő, a Nap illata épp kigőzölög a földből. A tücskök ciripelnek, a levelek zizegnek, a szomszéd locsolja a kukoricát és pisszeg és sziszeg ahogy a víz a növényekhez ér, megrebben a bokor egy eltévedt rigótól, a zöldben valami kis ragadozó motoszik és messze valahol kiabál egy fácán.

És egy dal, mert most az éjjelről Arctic Monkeys jut eszembe.

The weather is hot, and so are you

Nyár. Meleg van, iszonyatosan meleg és az ember csak ül a besötétített szobában a ventilátor előtt és még gondolkodni is képtelen.

De ha felkelsz ötkor vagy hatkor, még elcsípheted a nyárreggeli hűvöst, amikor kimész az udvarra és még majdnem fázol, még nem veszett el az összes oxigén a levegőből, még minden zöldnek látszik és élőnek, a madarak csivognak, a méhek halkan döngicsélnek a  vadszőlő levelei alatt, teszed a dolgod, locsolod a virágokat, ellátod a jószágokat.

Vagy csak tésztáslevest főznél reggelire de már nincs annyi idő a koliban mert menni kell. 

Aztán délután pocsék koktélt keversz, fürdőruhát veszel a munka után és kiülsz a medence mellé. Homok illat van és még mindig meleg, de már ott a jég a kezedben és a medence vizének ígérete, a nyúló árnyékok és a lassan feltámadó szellő. Általános nyár-feeling és már nem is bánod, hogy meleg van. Elvégre mikor legyen meleg, ha nem nyáron? Főzni is kéne, de kinek van étvágya ilyen időben?
Aztán este lesz és te hálát mondasz az isteneidnek, nem csak azért, mert túléltél egy ilyen kánikula-napot, hanem azért is, mert ajándék ez a nap, ahogy a többi és jó élni mint talán még soha.