Nightwatch

És hajnal fél egykor egy szál bugyiban mosogatni. Az éjjeli tevékenységek olyan különösek. Miért annyira más minden a sötétben? És miért annyira más minden éjjel? Ami a holdvilágnál egyszerű, másnap sosem az. Éjjel még a leghétköznapibb feladat is új értelmet kap valahogy. Kap egyfajta pluszt. Egy kis misztikumot, egy kis különlegességet. Valahogy egészen más lesz a feeling.

Éjjel kettőkor a konyhapulton növénykórtant tanulni. Éjjel kettőkor azon gondolkodni, ez talán így működni fog.


Éjjel nem zavar senki. Mindenki alszik és az ember azt csinálhat, amit csak akar és ahogy csak akar.
Főleg ebben a borzalmas melegben, csak éjjel elviselhető az időjárás, csak ilyenkor nincs túl meleg még a gondolkodáshoz is. Ilyenkor a költő lelke szárnyalhat a narancsszínű Holddal, feloldódhat a nyáréjszaka illataiban és lebeghet a balzsamos levegőben a csillagok alatt.

Mert kimész a kertbe és minden sötét, az orrodig se látsz (a Hold már lebukott a horizont alá), mégis tudod hová lépj, ismered minden négyzetcentiméterét a területnek és mész, megkeresed a kedvenc helyed - a diófa ágai közt vagy egy gyűszűvirág mellett -, leülsz és csak létezel és ámulsz a világ szépségén, a szíved megnyílik a mindenség előtt és te egy leszel az univerzummal, egy a világgal és egy a természettel és egy az istenekkel és mindennel, mindennel ami csak létezik. A szellő fenyő illatát hozza, nedves homok hűvös szagnyomai szállnak és ha még nincs túl késő, a Nap illata épp kigőzölög a földből. A tücskök ciripelnek, a levelek zizegnek, a szomszéd locsolja a kukoricát és pisszeg és sziszeg ahogy a víz a növényekhez ér, megrebben a bokor egy eltévedt rigótól, a zöldben valami kis ragadozó motoszik és messze valahol kiabál egy fácán.

És egy dal, mert most az éjjelről Arctic Monkeys jut eszembe.