Katniss Everdeen!

Tegnap befejeztem. Vége az Éhezők Viadalának.

De Katniss még mindig itt motoszkál a fejemben, nem hagy nyugodni. Olyannyira, hogy ma az ő fejével álmodtam. Persze ennek semmi jelentősége vagy értelme, mindössze azért osztom meg veled, kedves Olvasóm, mert tulajdonképpen vicces. Azt hiszem, Katniss nem az a mindenkinek bejövő hősnő. Bár ki tudja. Érdekes volt követni a gondolatait, ahogy alakultak az események.

Egyébként meg teljesen meghozta a kedvem a fonáshoz. Napok óta mindenféle fura csigákba fonom a hajam. Ami csak azért kellemetlen, mert a hajam fekete, és a pár vörös csík sem ér semmit, ugyanis a fonataim konkrétan láthatatlanok. (Pont olyan színű a hajam, mint Johannának a Futótűzben.)

Eyébként nem tudom, ki hogy van a végével, de szerintem aránylag erre lehetett számítani. És ha már az én csekély értelmi képességeim is rájöttek a végkifejletre, nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okozna. De megjegyzem, ez engem cseppet sem zavart.


Összességében jó kis könyvek voltak. Nem nagyom tudtam letenni, olyannyira, hogy képtelen voltam bármi másra koncentrálni, amíg végig nem olvastam.

Most pedig, kis pihenő után, mialatt tanulok, és eldöntöm, hogy szeretném-e ha Katniss itt maradna a fejem vendéglátásában, elkezdem majd a Trónok harcát. Érdekes lesz, ebben biztos vagyok.  :D

Don't blink!

Tegnap végre megnéztem azt a bizonyos Doctor Who részt, amiben az angyalok vannak. A síró angyalszobrok. Még közel sem láttam az összes epizódot, a felét sem, de merem állítani, hogy ez a legfélelmetesebb mind közül. Nagyon ijesztőek azok a weeping angel-ök.. Komolyan. Féltem.
Egyébként érdekes volt, hogy ugye a részben a Doktor nem is csinált nagyon semmit. Úgy értem a rész jelenében. Mert őt is visszaküldték a szobrok. És az instrukciókat követve Sally Sparrow oldotta meg a problémát. Ez nekem speciel új volt. Hiányoltam a mindig csodálatos Davidet, legkedvencebb Doktoromat. 

A másik hír pedig, hogy már a Mockingjay felénél járok, és az is szörnyen izgalmas. Annyira remélem, hogy a Peeniss canon lesz  :D
Plusz megint megnéztem a Futótüzet, és meg kellett állapítanom, hogy ez a Johanna egészen szimpatikus teremtés.  :D


És mióta láttam, nem csak a síró angyaloktól félek, hanem mindenféle szobortól. Főleg a szemüktől.

Szóval, kedves Olvasóm, ha szobrot látsz, ne nézz addig félre, amíg nem vagy biztos benne, hogy valaki más látja azt a szobrot. Ha pedig eltakarja a szemét... Fuss, és ne pislogj!

Átmeneti üresedés

Kedves Olvasóm... hát, nem sok újdonsággal tudok szolgálni, hacsak azzal nem, hogy egy csomó pozitív kritikát kaptam Merengőn.

Ezen felül a mai Doctor Who részeimben iszonyatosan idegesített az "időlord" kifejezés. Akkor meg gyakorlatilag idegrohamot kaptam, amikor az a ribanc Martha szerelmet vallott a Doktornak. Nem szeretem Marthát. A Doktort viszont annál inkább.
És a következő részben lesz végre a kőangyalos incidens. Amit mindenhol idéznek. Don't blink!


Oh, és már a Futótűz felénél járok. Nagyon élvezem, hogy olvastatja magát az a sorozat. Még azt is meg tudom szokni miatta, hogy jelen időben van írva az egész, pedig azt nagyon utálom. De meg kell hagyni, tényleg jó könyvek.


Ma írtam egy verset, és néhány napja is egyet. Ez számomra csodálatos hír, mert azt hivatott jelezni, talán még nincs veszve minden. Remélem legalábbis.

Ah, és újfent megállapíthattam, hogy a jó kritikáktól gyakorlatilag elalélok boldogságomban. Ami talán kicsit inkább szánalmas, mint jó. De nem szeretem így nézni. Elvégre az ambíciózus mardekáros örül a sikernek.


Jut eszembe, úgy néz ki, cosplayezni fogok. Random mardekáros diák leszek, de nekem ez tökéletesen megfelel.  :D



Igazából ennek a bejegyzésnek megint semmi értelme. Bocsásd ezt meg szegény fejemnek, kedves Olvasóm.

Dreams come true?

Ha valaki feltűnik az álmaidban, az azt jelenti, hogy annak a személynek hiányzol.

Ebben van némi logika, nemde? Úgy értem, elsőre teljesen bugyutaságnak tűnik. De belegondolva, hogy eddig kikről álmodtam, egészen kezdem azt hinni, lehet benne igazság. Ha nem is standard 'i miss you' érzés, de szerintem megeshet, hogy akivel álmodtam, annak eszébe jutok. Sőt. Nem olyan sűrűn álmodok emberekkel, mármint konkrét személyekkel, mint szeretném, annyira meg pláne nem, hogy azt gondolhassam, esély sincs arra, hogy valaki olyankor gondol rám.

De talán mindenek előtt hinni szeretném, hogy ez igaz.

S talán titkon abban reménykedem, hogy akinek ez mind szól, elolvassa soraimat, és viszonoz bizonyos érzéseket. Persze tudom, hogy ez mind valószínűleg hiú ábránd, csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért mégis nagyon szeretném. /És bocsássa meg kedves Augustus Waters, hogy idéztem pár szófoszlányát, de ha egyszer ilyen szépen megfogalmazta./

És bár nem tudhatom, hogy mennyire összerakható ez a sztori, azt is szeretném hinni, hogy "S" érteni fogja. És nem rémül halálra.

S

Fájdalom. Tompa és velőtrázó, már megint. Ez a viszonzatlanság érzése. A tudat, hogy Ő nem szeret, nem is gondol rám.

Az már mindegy, hogy híres énekes, akitől egy óceán választ el, vagy csak egy cosplayes lány a városból. Ez a szerelmetesség ugyanaz. Sosem változik. És ha egyszer már érzem, szinte mindegy, ki iránt parázslott fel. És néha elgondolkodom, ezek a szerelemcseppek (mert nem olyan, mintha meginnál egy egész üvegcse Amortentiát) vajon mennyit alakítanak rajtam? Mennyit formáznak, csiszolnak a gondolkodásomon, a világszemléletemen, az életfelfogásomon? …Az életemen?

Milyen furcsa is ez. Alig beszéltem vele pár szót, mégis egész nap őt kereste a pillantásom. És most, útban hazafelé, folyton magam előtt látom a fakózöld szempárt, amint fürkészőn az enyémbe fúródik.

És azután mindig eszembe jut, hogy minden bizonnyal egyetlen gondolatfoszlányt sem veszteget rám.

Hogy semmit sem tudok róla. Hogy talán (valószínűleg) már van valakije.

És miközben én a buszon a csodás bi jövőmet tervezgetem, és egészen azt hiszem, jó ötlet ez az egész, újból felmerül a probléma, mi szerint azt sem tudja, hogy ki vagyok.

És bár ez az egész szituáció leírva felettébb viccesnek tűnhet, inkább az elkeserítő és a siralmas jelzők jutnak eszembe.

És mindennél jobban emlékezni akarok erre, azt akarom, hogy ennek az érzésnek nyoma maradjon, hogy velem legyen örökké.

És arra gondolok, megérdemel egy heget. Talán egy S-betűt az alkaromra, talán egyet a csípőmre. Még nem döntöttem el.

És talán ebből sem lesz semmi. Talán ugyanúgy felszívódik, mint ahogy a vérem elolvad a nyelvemen, és mint ahogy a hegeket beszívja az új bőr.

Ezt két napja kapartam le egy füzetbe. Azóta megvalósítottam, egy szép S-betű piroslik a csípőmön. 

Hát, kedves Olvasóm, siralmas a helyzet, azt kell mondjam.

Roxfort itt, Roxfort ott

Ó, hogy elhanyagoltam eddig szegény kicsi blogocskámat...
Elismerem, ez nem volt szép.

De kárpótlásul és magyarázatul engedtessék meg szerény személyemnek két webhely címének közzé tétele, melyek lefoglalták maradék csekélyke szabad időmet is.

Az egyik, ami nagyon új, de angol, az a HogwartsIsHere.com, azaz az online Roxfort. Fantasztikus hely, bár még nem szántam rá magam az esszéim megírására...

A másik pedig egy magyar oldal, a Bagolykő Mágustanoda. Ami egy csodálatos hely! Be kell iratkozni (csakúgy, mint angol 'rokonába'), majd beosztatni a karaktert, és aztán mindenféle dolgokat lehet tenni. Számomra pillanatnyilag az újonnan felvett óráim a legérdekesebbek, melyek alatt tanulhatom gyakorlatilag az összes varázslatos tantárgyat, amit csak el tudok képzelni. Sötét varázslatok kivédése, Bájitaltan, Kviddics, Legendás Lények Gondozása, Elfeledett Varázslatok Tana, Gyógynövénytan, Elemi Mágia és még sorolhatnám.
És ha ez mind nem lenne elég, fórum is van, ahol az ember kedve szerint élheti ki szerepjátékos késztetéseit.

Egyébként megjegyzem, Bagolykőn most április elsején kezdőtött a tanév  :D

Hát ennyi, nagyjából.

Ó, nem. Rá kellett jönnöm - a Tűz Serlege nézés közben, annál a jelenetnél ahol Harry meg Ron veszekszik -, hogy Harryt és Ront nem igazán shippelik. Vagy legalábbis nem olyan népszerű, mindt mondjuk a Drarry, a Dramione, a Snanger, vagy - hogy az egyik kedvencemet említsem - a Drapple. Ezen a tényen felbuzdulva elkezdtem írni egy ficet, de azt hiszem, talán nem véletlen, hogy nem olyan sikeres ez a hajó. Bár ki tudja.

Ó, tényleg, Merengőn fent van már egy jópár ficecském, aki szeretné, nyugodtan csekkolja. Ezenfelül elindultam egy kihíváson, ami itt található.
Mindkét területen azt hiszem elég egyértelmű, melyik szerző volnék én. Najó, a gyengébbek kedvéért: Zsebegér vagyok itt is, ott is.