Meeting you

És van, hogy csak nézel rá, csak mosolyogsz és ő nem is tudja, mi történik, egyszerűen visszamosolyog és elfordul, mert valami elterelte a figyelmét. És te csak bámulod tovább, mert nem tudsz betelni a szépségével, képtelen vagy levenni róla a szemed.


(És amiért egyre biztosabb vagyok a dolgomban, az például az, ha részeg vagyok, és valaki megpróbálja visszakönyörögni magát hozzám, de annyira nem érdekel, hogy pár óra múlva, lefekvés előtt mégis S-hez írok verset.)



És ha találkozol vele, kimegy az erő a lábadból és elakad a szavad és kihagy a szíved és hirtelen nem tudsz magaddal mit kezdeni, amikor te sokkal többet akarsz, de ő csak gyorsan megölel és aztán egy pillanatig csak állsz ott leforrázva és képtelen vagy ésszerűen viselkedni és semmit sem akarsz, csak legalább még egy kicsit a karodban tartani de neki ez fel sem tűnik és aztán te beletörődve továbbindulsz, majd elvigyorodsz, mert rájössz, hogy tulajdonképpen azért mégiscsak vele vagy és ha már csak ránézhetsz ahogy sétáltok vagy figyelheted amikor anyagokat válogat, már minden szép és jó és boldognak érzed magad.
És ez körforgásban megy, ha nem vagy vele, szomorú vagy de ugyanakkor örülsz is, mert ott a lehetőség, hogy újra lásd, ha meg vele vagy,boldog vagy de szomorú is, mert el kell válnod tőle, és tudod, ez őt közel sem viseli meg annyira, mint téged.

 De azért mégis jó ez így.

Felismerések

Néha az ember túl sokat őrlődik, ráadásul általában magától rá sem jön a megoldásra.

Néha szükség van valakire, hogy rámutasson a dolgokra, amik eszünkbe sem jutnak vagy amik felett elsiklanánk.

Én például bele sem merek gondolni, mégis vajon mikor jöttem volna rá bizonyos dolgokra, ha Sookie egyszerűen rá nem kérdez. És akkor, egy egyszerű 'és nem gondoltál arra, hogy...' mondattal hirtelen minden más lett. Megdermedtem, hagytam, hogy a felismerés egész lényével mellbevágjon, elhomályosítsa az érzékeimet és szó szerint meg sem tudtam szólalni. Visszagondoltam a témával kapcsolatos dolgaimra, és észre kellett vennem azokat a mozzanatokat, amikre eddig csak legyintettem, de most új jelentést kaptak.

Mert bármennyire is imádok azzal példálózni, hogy attól még nem lesz valaki meleg (Gerard Way), ha beleszeret a legjobb barátjába (Frank Iero), talán mégiscsak az lesz. Vagyis persze nem 'lesz', de érted, kedves Olvasóm. Mert ha eredetileg nincs meg benned a lehetőség, akkor egyszerűen nem szeretsz bele.
És ezt azt hiszem nekem nagyjából másfél évig tartott felismerni. És eszembe sem jutott volna, ha fent emlegetett Sookie szimplán rá nem kérdez. Szóval, kedves Olvasóm, ne feledd, mindig jelent valamit, ha szerelmes leszel.

Ending and the Runes

Vége. Végeztem a vizsgákkal és ezzel az évvel is az egyetemen. Ennek örömére mi mást csinálhatnék, mint ezerrel tervezem a cosplayt, és rúnákat tanulok? Ja, meg persze szenvedek, S miatt, és azért, mert egyre valószínűbb, hogy csak barátként tekint rám. De hát még ez is jó, nem igaz? Nekem megfelel (legalábbis egy darabig), ha csak láthatom és vele lehetek néha.


Bár meg kell jegyeznem, majdnem meghasadt a szívem, amikor kijelentette, hogy szerinte a cp-zni kívánt karaktereink között gyakorlatilag semmilyen romantikus kapcsolat nincs. Mellesleg, azt kell mondjam, hogy már hogy ne lenne! Egy dolog a Fighter-Sacrifice kötelék, de ahhoz, hogy harcolni tudjanak, igenis szükségeltetnek romantikus érzések.


És kedves Olvasóm, ha jót akarsz magadnak, nem fordítod le ezt a kis szöveget a képen, mert csupa-csupa nyálas ömlengés, as always, ha őróla van szó.
(Egyébként sem mondom meg, milyen rúnákkal írtam. Bár aki ismer, szerintem tudni fogja, hiszen mindig is imádtam ezt a világot, és ezek a dolgok voltak a gyerekkorom, így az egész fangirlködésem első mozzanatai.)

Ó, és egy újabb értelmetlen bejegyzés. Sajnálom, de lassan majd már tényleg igyekezni fogok használható dolgokról írni.

Kérdések és percnyi boldogság

Kérdezősködés. Kavarás. Mire jó ez? Ki akar tudni és mit? Mégis miért jó ez?

És néha úgy érzem, csak játszanak velem és én nem látom át a szálakat. Képtelen vagyok kikövetkeztetni, hogy ki mit akar elérni a kérdéseivel. Nem értem az embereket.
Ó, bár olyan egyszerű volna, hogy csak úgy megmondom. De nem tehetem, mert még így, titokban szeretni is sokkal jobb lehetőségnek tűnik, mint ha nem akarna látni soha többé. Erre pedig igencsak meglenne az esély, ha kitálalnék.

És én már megint - vagy még mindig - nem tudom, mit tegyek. Mi lenne helyes, mi lenne jó és mi lenne célravezető. És egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezek fednék egymást. 

Az emberek furák és érthetetlenek. Soha nem tudhatom biztosan, hogy valamit azért tesznek-e, amiért én gondolom, vagy csak puszta véletlenről van szó. 

Egyébként most szívesen áradoznék bizonyos szépségekről, de feltételezem, kedves Olvasóm, nem vagy kíváncsi egy bizonyos ember gyönyörű szemére, fehér bőrére, csodálatos nyakára, szájára, és úgy egyáltalán minden egyes porcikájára, amiket Merlin segedelmével volt időm a hétvégén megfigyelni, elraktározni minden kis részletet, megkísérelni tökéletesen megjegyeznem a hangja dallamát és minden minden dolgot vele kapcsolatban.  

És feltételezem, arra sem vagy kíváncsi, mennyire jó volt ez a két nap, és mennyire boldog voltam már csak attól is, hogy láthattam őt. 

 

Never ever ever

Soha, soha, soha és soha többé nem.

Nos, kedves Olvasóm, szeretném leszögezni, hogy feldúlt állapotban írom ezt a bejegyzést, így előre is elnézést kérek az esetleges modortalanságok miatt.

És jegyezd meg, soha ne állj le vitatkozni hülyékkel, mert legyőznek a rutinjukkal. És egyébként is mi értelme annak, hogy csak felbaszd az agyad egy olyan apróságon, aminek tulajdonképp semmi értelme? Úgy értem, természetesen a homofóbia iszonyat nagy probléma (ezért is cseszi a csőröm mikor olyanokat hallok, mint 'jajj ezek betegek' meg 'fúúj, milyen gusztustalan' meg egyéb finomságok), de ilyen hatfős közösségi szinten egy olyan emberrel aki alapból ellenszenves és még csak nem is valószínű, hogy valaha újra látod, semmi, de semmi értelme leállni veszekedni, mert azt úgysem fogja beismerni, hogy igenis ő a hülye.
Arról már nem is szólva, amikor az emberek azzal kezdenek el gúnyolódni, amiről nem tudják, hogy mit jelent. És még büszkék is rá. Mert ugyan már, milyen gáz az, aki van annyira művelt, hogy egy ilyen kurva bonyolult szót, mint a homofóbia, megértsen. És valóban, milyen nehéz lehet ezt felfogni, nemde? Vajon mit takarhat, homo és fóbia? Hát ehhez bizony nagy értelmi kapacitás kell, kétségkívül.

De komolyan. Az ember, ha nem ért valamit, akkor vagy fél tőle, vagy pedig röhög rajta. Egyik sem túl jó reakció, de az minden egyes alkalommal kiveri a biztosítékot, ha valaki olyannal poénkodik ('jajj de homofóób ez az uborkaa' - ?) amiről láthatóan halvány sejtése sincs. De komolyan.

Jó, persze. Én meg közöltem, hogy nem fogok kiselőadást tartani a témáról. Viszont erre megvoltak az okaim, amik számomra teljesen kielégítőnek bizonyultak - az, ha ez nekik nem jelent semmit, engem már cseppet sem érdekel, ugyanis nem az ő szellemi épülésük meg a kis lelkük ápolása az életcélom. Ugyan már, arra ott vannak a szociális gondozók meg a pszichológusok, meg a tudom is én, mennyiféle ápolószakma. Mind megveszne az ilyen barmokért.
Én meg amúgy sem vagyok emberbarát, aki ismer, az tudja, aki meg nem, annak elég két szót váltania velem.

Azt viszont kicseszettül utálom, ha lenéznek, mert mégis milyen jogon? Najó, ez így talán nem kerek, mivel én is lenézem őket, de ettől még nem fogok elkezdeni konkrétan úgy viselkedni velük, mintha nem lennének értelmes lények aki megértik a beszédet. Holott ezt sokszor megkapom az emberektől, és mérhetetlenül gyűlölöm az ilyet.

Tehát az okaim, ha valakit esetleg érdekel:

1. Pont nincs kedvem felbaszni feleslegesen az agyam, mivel meggyőzni úgysem tudom azt, aki meg van győződve a saját baromságáról és még túl büszke is ahhoz, hogy bevallja, ha igazam van.
2. Holnap vizsgázom, és ezért sem épp találom célravezetőnek ha most elkezdek ezen kattogni, ugyanis sajnos az ilyen témával kapcsolatban - hát, finoman fogalmazva nem igazán tudok higgadt maradni.
3. Pont nem látom értelmét annak, hogy miért jó elrontani egy szülinapot azzal, hogy provokálnak egy olyan kattant goth-ot, mint én. De komolyan, ez kinek jó? Nem hiszem, hogy azon kívül, aki csinálta, bárki élvezte volna.
4. Hülyékkel valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem szeretek vitatkozni, mivel, mint már említettem, legyőznek a rutinjukkal. Sajnos nem vagyok olyan jó szónok, hogy minden faszságukra visszakézből válaszoljak.

És még sorolhatnám meg ismételgethetném magam meg satöbbi, de feltételezem kedves Olvasóm, amúgy is unod már a folytonos értelmetlen sirámaimat.


Csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy ne veszekedj hülyékkel.

És hogy rá kell jönnöm, soha, semmi jó nem származik abból, ha én emberek közé megyek. Mert ennek is mi értelme volt? Nem tudtam fékezni magam, és el lett cseszve az a nyomorult szülinap.
És persze az a legjobb, hogy nem is igazán akarom törni magam, hogy elviselhető legyek, mert nem sűrűn, és amikor igen, se szívesen megyek emberek közé. 

Viszont tényleg iszonyatosan nehezen viselem az emberi butaságot. Nagyon. El nem tudom mondani, mennyire.