Kérdések és percnyi boldogság

Kérdezősködés. Kavarás. Mire jó ez? Ki akar tudni és mit? Mégis miért jó ez?

És néha úgy érzem, csak játszanak velem és én nem látom át a szálakat. Képtelen vagyok kikövetkeztetni, hogy ki mit akar elérni a kérdéseivel. Nem értem az embereket.
Ó, bár olyan egyszerű volna, hogy csak úgy megmondom. De nem tehetem, mert még így, titokban szeretni is sokkal jobb lehetőségnek tűnik, mint ha nem akarna látni soha többé. Erre pedig igencsak meglenne az esély, ha kitálalnék.

És én már megint - vagy még mindig - nem tudom, mit tegyek. Mi lenne helyes, mi lenne jó és mi lenne célravezető. És egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezek fednék egymást. 

Az emberek furák és érthetetlenek. Soha nem tudhatom biztosan, hogy valamit azért tesznek-e, amiért én gondolom, vagy csak puszta véletlenről van szó. 

Egyébként most szívesen áradoznék bizonyos szépségekről, de feltételezem, kedves Olvasóm, nem vagy kíváncsi egy bizonyos ember gyönyörű szemére, fehér bőrére, csodálatos nyakára, szájára, és úgy egyáltalán minden egyes porcikájára, amiket Merlin segedelmével volt időm a hétvégén megfigyelni, elraktározni minden kis részletet, megkísérelni tökéletesen megjegyeznem a hangja dallamát és minden minden dolgot vele kapcsolatban.  

És feltételezem, arra sem vagy kíváncsi, mennyire jó volt ez a két nap, és mennyire boldog voltam már csak attól is, hogy láthattam őt.