"Megértem a halálra"

Az ember talán néha megérik a halálra. Néha eljutsz arra a pontra amikor annyira életképtelen vagy, hogy fel sem akarsz kelni és egyszerűen fizikailag képtelen vagy bármi hasznosat csinálni, mint például a teregetés. Egyszerűen eljött az ideje, ahogy a gyümölcsnek is eljön az idő, amikor megérik és lehullik.

Ugyanakkor ha ezeken túllendülsz, akkor már túl vagy egy majdnem-meghaláson, és ez azért nagy szó. Nem mindenki éli túl az ilyeneket, tudod? Mert van hogy az ember nem lát tovább, nem látja a majdnem-et a meghalás mellett. Néha minden olyan sötét vagy épp túl világos és túl egyértelmű vagy teljesen értelmetlen és te nem tudsz magaddal mit kezdeni, egyszerűen csak kiszállnál mert tényleg nem tudsz magaddal mit kezdeni.

Nem tudom, ki mikor érik meg a halálra. Talán köze van hozzá annak is, ahogyan az életünk során változik a felfogásunk. Nem mindig a cselekvésképtelenség vagy a haszontalanság miatt érünk meg rá. Néha egyszerűen csak megtörténik, csak megállsz egyik nap, és érzed, hogy akár meg is halhatnál. Ez ennyire egyszerű. Egyszerű, mint a halál. Egyik pillanatban még élsz, aztán már nem is lélegzel és vége van.

Sőt, olyan is van, hogy olyan nagyon tökéletes minden, hogy egyrészt képes lennél belehalni a boldogságba, másrészt úgy érzed, ha most halnál meg, az pont jó is lenne, mert boldogan halnál meg. És ki ne szeretne boldogan meghalni?