kedd, október 13, 2015

Boldog vagy?

"All sad people like poetry. Happy people like songs."

Mondta volt Miss Vanessa Yves a Penny Dreadful c. sorozatban, és meglehetősen igaza van. Azt hiszem, vannak emberek, akik boldogságra születtek és vidámságra és arra, hogy alapvetően vígan éljék le az életüket. És vannak emberek, akikben mindig ott bújkál egy alapvető szomorúság, egy megfoghatatlan melankólia, ami akkor is ott marad mint lelkük tisztes tartozéka, ha éppen (pillanatnyilag vagy huzamosabb ideig) boldogok. És ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek képtelenek boldogok lenni, mert nagyon is képesek rá. Egyszerűen csak a lelkük természetébe a szomorúság is beletartozik, és ezt nem lehet onnan semmivel sem kiirtani vagy eltávolítani. De azt gondolom, az ilyen emberek nem is akarják, mert szeretik ezt a sötétséget, szeretik megélni a hullámvölgyeket is. És az ilyen emberek általában költők lesznek, vagy annyira depressziósak, hogy feladják az életet. De ha írni tudnak, csak még jobban örülnek a melankóliának mert art never comes from happiness. 

És van az a fajta szomorúság, amikor nincs konkrét oka, csak egyszerűen sírni lenne kedved és begubózni a takaró alá. 
És van az a fajta szuicidság, amikor nem akarod felvágni az ereidet, hanem egyszerűen csak nem nézel körül, amikor lelépsz az útra, mert annyira nem érdekel. 


Csak néha elfelejtem, hogy én is ilyen vagyok, ilyen kis sötétlelkű poétapalánta, és olyankor egyszerre csak rámszakad mert azt hittem, nyugodtan lehetek boldog és nem számoltam a depresszív hajlamaimmal. (Amik szerencsére már nem kifejezetten szuicidek egyébként.) 

A poéta mindig csak magához mérheti a boldogságát, sosem lesz általánosan és felhőtlenül boldog. 
Szóval ha megkérded, boldog vagyok-e, azt mondom igen. Boldog vagyok, a lehetőségekhez képest. Megijedsz, mert azt hiszed nem vagyok melletted boldog. Pedig de. Nagyonis. Csak van, hogy az ember talán nem boldogságra született. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése