Milyen szomorú is ez, hogy az első védelmi reakciónk önmagunk lehordása. Mennyi nevelés és szoktatás kellett hozzá, hogy ha megtámadnak, ne az legyen az első, hogy visszatámadunk, hanem hogy felkínáljuk és megalázzuk magunkat. Hogy a "Hogy tehetted ezt?" - féle szemrehányásokra ne keressünk kibúvókat és mentségeket, ne próbáljuk megmagyarázni, ne halásszunk kifogásokat. Főleg akkor, ha elfogadható indokunk is van. Hanem egyszerűen reflexből elkezdjük sorolni, hogy igen, igaz, szar ember vagyok, elbasztam, teljesen jogos a lehordás mert semmire sem vagyok jó, haszontalan vagyok és semmi értelme az életemnek, több kárt csinálok mint hasznot.
Mert az elején, zsenge ifjúságunkban a világért sem ismertük volna el, hogy mi hibáztunk. De meddig kellett szenvednünk, hogy akkor is a mi hibásságunkat hangoztassuk, amikor tényleg semmi rosszat nem tettünk?
Átbillentett minket a nevelés az egyik végletből a másikba, holott az egyik épp olyan rossz, mint a másik. Beláttuk, hogy mi is hibázhatunk, de megtörték a büszkeségünket és talán már nem is maradt belőle, ami meg igen, azt sokkalta hangsúlyosabban mutatjuk ki, és a legkisebb dolgokba is olyan büszkeséget helyezünk, ami mindenek felett való.
Ez is egy érdekes mechanizmus, mennyi szenvedést, fájdalmat kellet annak átélnie, aki képes ezt tenni a másikkal. És észre se veszi, hogy ezt teszi. Vagy neki ettől könnyebb, hogy más rosszabb nála és nem ő a legelcseszettebb?! Vagy csak neki ettől jobb, de azt észre se veszi, hogy mit okoz a másikban és azt hiszi ez egy egyoldalú folyamat... hát nagyon rosszl hiszi kéremszépen. Hogyne lenne kihatással a saját szenvedésünk enyhíhtése a másikra, talán csak a másik kárára tudunk mi magunk felszabadulni..
VálaszTörlésDe mégis ha valaki ennyire bántja a másikat, ezt hozza ki belőle, elmegy eddig, akkor mennyivel lehet rosszabbul az a valaki.?...
Talán azt hisszük, ha mindent beismerünk, és magunkat hibáztatjuk, akkor végetérnek megalázattásaink. Talán mi csak mindig azt szeretnénk, hogy ne bántsanak, próbáltuk menteni magunkat sikertelenül, akkor megpróbáljuk az ellenkezőjét, mindent bevallunk csak hagyjanak békén, hátha akkor abbahagyják a megaláztatásunkat, de csak tovább bántanak...