Hipszter

Legkedvencebb bff-em, Sookie Seckshouse lakásában töltöm a mai napot. Miután a hipszternagyikám beinvitált (másképp nem léphettem volna át a küszöböt se), nem nagyon történt semmi. Azóta is Katniss Everdeen-nek képzeli magát, habár megmagyarázhatatlan okokból csak a hasonmásverseny második helyezettjének tartja becses személyét (akkor ugyan ki az első?), és Fall Out Boy, Bruno Mars, Muse, Kings Of Leon és Avanged Sevenfold dalokat énekel. Ami nem kis feladat, de persze tökéletes hipszterséggel állja a sarat.
Szeretem bekategorizálni az embereket, és amennyire magamat be tudom sorolni goth-nak, Sookie-t még inkább hipszternek tartom, igazi mintapéldány. Piros kockás pizsinaciban, bő pólóban és hanyagul felkontyozott hajjal hever a kanapén velem szemben (míg én szorgalmasan dolgozom, ő henyél), és azt üzeni, szereti a sajtot és a banánt. De nem együtt. Kiterjedt tudással rendelkezik a zenéről de nem érti, hogy működik Matt Bellamy gitárján a touchpad. És egyébként a mai összesen egy kávéjával ragaszkodik ahhoz, hogy a Muse énekese márpedig Bat Mellamy.

Megjegyzem, ma rajta próbáltam ki az új tarot kártyámat, és igen jól sikerült a dolog. Azt sajnos nem mondták meg a lapok, hogy kedvenc Muse száma a Map Of Problematique, és most azért rágja a fülem, hogy pontokba szedjem az érdekességeket róla. Mármint becses őhipszterségéről. Amit egyébként (mármint hogy hipszter lenne) meglehetős vehemenciával tagad. Feleslegesen. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy azt akarja elhitetni veled, kedves Olvasóm, hogy hat nyelven beszél. Pedig csak másfél nyelvet tud maximum. Angolt és magyart beszél, az egyiket folyékonyan, a másikat csak félig. Természetesen kicsit töri a magyart.

Végezetül egy minimalista Vasember poszter, említett hipszternagyim választásában.

Muse Live

Muse - Live at Rome Olympic Stadium

The Resistance
Madness
Time Is Running Out
Undisclosde Desires
Supermasive Black Hole

Matt Bellamy zsenialitása szavakban nem kifejezhető.
Ma a Corvin moziban volt szerencsém megnézni extra-szuper-hiper jó minőségben a koncertfilmet, és már majdnem úgy éreztem, mintha ott állnék én is a római égbolt alatt és csorgatnám a nyálam egyrészt a komplett produkcióra, másrészt az énekesre. Persze gyorsan rájöttem, hogy hol is vagyok, letöröltem a nyálcseppeket az ajkamról, és könnyű lélekkel énekelgettem a kedvenc Muse-dalaimat, miközben azon merengtem... áh, mindegy, szokványos mindennapi fangirl-problémákon.
A lényeg, hogy kedves Olvasóm, hallgass Muse-t, és vigyázz, nehogy elcseppenjen a nyálad.

Merry fucking christmas

Az ember nem lesz fiatalabb. És minden egyes évvel valahogy elveszik a karácsonyi érzés. Képtelen vagyok felidézni, hogy a karácsonyok régen is ilyen laposak voltak-e, csak akkor még jobban bele tudtam élni magam az ajándékbontogatás izgalmába, vagy akkoriban tényleg jobbak voltak.. Minden esetre most nem éreztem azt a várakozást, amit kellett volna. S habár tegnap szilárdan elhatároztam, hogy csakazértis mindenkivel kedves leszek, természetesen nem jött össze. Talán azért sem érdekelt annyira ez az egész hercehurca, mert tudtam, hogy nem sok újdonságra számíthatok ajándékügyileg. Mindig lehangol, ha "csak" pénzt kapok. Ez most azt hiszem furán hangzik, de számomra ez egy annyira személytelen valami, hogy nagyon. Persze, azt veszek rajta amit akarok. De akkor is, olyan.. rideg.
Az az igazi ajándék, amire az embernek nincs szüksége. A pénzre pedig szükség van, és ezért sem érzem azt hiszem igazán ajándéknak.
Lábjegyzet: ha már mindenképp beváltható ajándék, akkor minimum a könyvutalvány. Azt imádok kapni. És mivel a beszerzendő könyveim listája folyton tele van, mindig tudok is vele mit kezdeni. Legutóbb egy pakli tarot kártyára váltottam be, és már akkor tudtam, mi lesz a következő.
Persze, könyvet is nagyon jó kapni. A könyv valahogy egy komoly dolog. Ahhoz, hogy valakinek könyvet vehessünk, jól kell ismernünk a személyiségét, az érdeklődését. Nagyon ritkán kapok könyvet.

Azt hiszem ennek a bejegyzésnek megint nem volt egy csepp értelme sem. Namindegy, talán egyre hosszabbak lesznek ezek a semmi értelme dolgok, és előbb-utóbb valami irományféle is felfedi magát benne.

Slytherin

Mert Piton saját képeket érdemel. Lesz még. 


(könyörgöm ha ezt elolvasod kommentelj már valamit...)

Poszt-őszi, karácsonyváró depressziós mélabú

Nos, kedves Olvasóm (na nem mintha léteznél, de hát valamilyen megszólítás csak kell egy blogbejegyzés elejére), engedd meg, hogy néhány szót írjak arról az állapotról, ami így hirtelen most körmölésre sarkallt. Az ősz egy ideje már elmúlt, észre sem vettem, csak most amikor már késő. Az egyetemi jegyzetek felett gubbasztva ki sem pillantottam szinte a koliszoba ablakán, hogy elgyönyörködjem a sárga levelekben. de most már mindegy, fátylat rá. A lényeg a karácsony, meg az azzal járó szenvedés.. ki mit kapjon, satöbbi. De amikor már minden ajándék elkészült, az utolsó masni is a helyén, a karácsonyfa felállítva és a sütemény is kihűlt, az ember megáll egy pillanatra, körbenéz, majd egy kis jóleső elégedettségérzet után átadhatja magát ennek a fura, ünnepélyes depressziónak. Leül a fával szembe, csak nézi a gömbökön megcsillanó villódzó fényeket és arra gondol, hová lettek az ősz levelei? Mogyorós kifliért nyúl, attól remélve a megváltást, de az maximum a zsírsejteknek segít, s így már nincs mit tenni. Holnap karácsony, összegyűlik a család, de ez mégsem érdekli. Mert mi lez azután? Amint vége az ünnepekenek, tanulhat a szegény egyetemista, fáj majd a feje a vizsgák miatt és úgy egyáltalán, kezdődik az egész nyamvadt félév előlről. Nincs más hátra, várjuk az elkerülhetetlent, veszünk még egy utolsó kiflit, és holnap széles mosollyal fogadjuk a nem kívánt rokonságot, visszanyeljük a kikívánkozó nem épp kedves szavakat és kiosztjuk a szokásos, minden évben ugyan olyan ajándékokat.

A karácsony elfásult gépezetének hatásait még pogányként is teljesen érzem, s habár mindegy, ki mit ünnepel, nem szabadna csak az ünnep napján emlékezni bizonyos dolgokra, hogy aztán visszaáshassuk őket zombisírjaikba.

A kép pedig legyen itt a Harry Potter univerzum tiszteletére és mivel mint tudjuk a Yule-Ball-on készült, ami pedig (mármint Yule) most volt két napja. Egyébiránt meg hivatalosan is a Mardekárba lettem beosztva. Még jó, különben le kellett volna váltanom a blog színvilágát.