Poszt-őszi, karácsonyváró depressziós mélabú

Nos, kedves Olvasóm (na nem mintha léteznél, de hát valamilyen megszólítás csak kell egy blogbejegyzés elejére), engedd meg, hogy néhány szót írjak arról az állapotról, ami így hirtelen most körmölésre sarkallt. Az ősz egy ideje már elmúlt, észre sem vettem, csak most amikor már késő. Az egyetemi jegyzetek felett gubbasztva ki sem pillantottam szinte a koliszoba ablakán, hogy elgyönyörködjem a sárga levelekben. de most már mindegy, fátylat rá. A lényeg a karácsony, meg az azzal járó szenvedés.. ki mit kapjon, satöbbi. De amikor már minden ajándék elkészült, az utolsó masni is a helyén, a karácsonyfa felállítva és a sütemény is kihűlt, az ember megáll egy pillanatra, körbenéz, majd egy kis jóleső elégedettségérzet után átadhatja magát ennek a fura, ünnepélyes depressziónak. Leül a fával szembe, csak nézi a gömbökön megcsillanó villódzó fényeket és arra gondol, hová lettek az ősz levelei? Mogyorós kifliért nyúl, attól remélve a megváltást, de az maximum a zsírsejteknek segít, s így már nincs mit tenni. Holnap karácsony, összegyűlik a család, de ez mégsem érdekli. Mert mi lez azután? Amint vége az ünnepekenek, tanulhat a szegény egyetemista, fáj majd a feje a vizsgák miatt és úgy egyáltalán, kezdődik az egész nyamvadt félév előlről. Nincs más hátra, várjuk az elkerülhetetlent, veszünk még egy utolsó kiflit, és holnap széles mosollyal fogadjuk a nem kívánt rokonságot, visszanyeljük a kikívánkozó nem épp kedves szavakat és kiosztjuk a szokásos, minden évben ugyan olyan ajándékokat.

A karácsony elfásult gépezetének hatásait még pogányként is teljesen érzem, s habár mindegy, ki mit ünnepel, nem szabadna csak az ünnep napján emlékezni bizonyos dolgokra, hogy aztán visszaáshassuk őket zombisírjaikba.

A kép pedig legyen itt a Harry Potter univerzum tiszteletére és mivel mint tudjuk a Yule-Ball-on készült, ami pedig (mármint Yule) most volt két napja. Egyébiránt meg hivatalosan is a Mardekárba lettem beosztva. Még jó, különben le kellett volna váltanom a blog színvilágát.