És az ilyen napokon, mint ez, jó csak létezni, csak úgy élni, sodródni a lágy szellővel és mosolyogni a világra fel. Érezni a tavasz zöld illatát a napsugárban és az árnyékok hűvös nyugalmát, az éledő fákat, a madarak dalait, érezni mindennek az illatát amit az elkövetkező hónapok tartogathatnak, ígéretek illatát és csalódásokét, haj-illatot és harapásokat, a jegyzetek újpapír-illatát és a vizsgareggel áttetsző, mégis szúrós szagát.
És most mégis könnyű, most csak a napsütés van, a megírt zh megnyugvása, egy fanfiction buta kis örömei és az élet maga.
A hajamat felkötöm két oldalra és magassarkú vörös csizmát veszek, ezer éve először. Mert most nem érdekel, ha hülyén néz ki ahogy abban kaptatok fel a dombra, fel akarom venni és kész. Még nyakörvet sem kötök - jó ez most így. Körmeim lereszelve, aranyos kis kerek formára, pinkespiros lakkal. Még az abroncsom is otthon maradt - jó lesz ma a fekete farmer.
És Adyt olvasok és verseket, mert mi is illene jobban a tavaszi napsütéshez, mint a versek?
És az ilyen napokon érzem a verseimet, a lélektöredékeimet, és hogy nyomot hagyok a világban. Nyomot hagyok nyakakon, hátakon, lelkekben és szívekben. De papíron is, mindenféle felületen ahová kivetítem a gondolataimat. És érzem, hogy tudni fognak rólam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése