Az alkoholfogyasztás árnyalatai és az antialkoholista

Eszembe jutott ma  egy régi vitám, aminek kapcsán megosztanék néhány gondolatot.

Mint rendszeres, kedvtelő alkoholfogyasztó, sosem fért a fejembe, hogyan lehet valaki annyira elvakultan ellene. Hiszen finom, és mértékkel fogyasztva igen kellemes tudatállapot hozható létre. Természetesen szó sincs alkoholizmusról és mindennapos önkívületig részegedésről – erről azonban egyeseket igen nehéz meggyőzni. Személy szerint én, ha azt mondom, ma este iszunk, akkor az azt jelenti csupán, hogy éppen annyi alkoholt viszünk be, amitől kicsit felerősödik a szokásos bolondságunk, de semmiképpen sem annyit, hogy akár csak minimális mértékben megszédüljünk, vagy a rendes, józan állapotnál több koordinációs problémánk legyen (mert van úgy is épp elég, nem teszünk rá még egy lapáttal).

Mert aki időnként alkoholt iszik, az pontosan tudja, mennyire árnyalt a hatás, mennyit számít a minőség és a mennyiség.

De aki sosem ivott még egyetlen kortyot sem, az honnan is tudhatná? És éppen ez az, amiért nem szabadna ítélkeznie – mert fogalma sincs, mennyire kontrollálható is lehet az ilyesmi. Hogy jön ahhoz, hogy azt feltételezze, ha iszom egy kevés abszintot (csupán a példa okáért), abból egyenesen és nyilvánvalóan az következik – nem is lehet másképp! -, hogy pár óra múlva öntudatlanul, a saját hányásomban fetrengve veszek részt valami utcai orgián?

Namármost, ezt azért leszögezném. NEM szokásom önkívületig vedelni, két pohár után pedig se nem hányok, se nem fekszek össze mindenféle jöttmenttel.

Értem én, hogy aggodalom, meg satöbbi, de édesem, ha nem bízol bennem, akkor mit vársz? Tudom mit csinálok. 

Címezném ezt az írást pedig B.F.S. kisasszonynak, aki nemcsak kedvenc zsurnalisztám, de a nővérem is. Remélem megért.