Hová lesznek a szerelmek és szeretők, a kedvezettek, kedvesek és a kedveskedők?
Mind eltűnik, elveszik a homályban, elsétálunk mellőlük és kegyvesztetté válnak ők úgy, mint magunk is. Talán ilyen az ember természete, talán csak nem a megfelelő személyekkel hoz össze a Sors - de mikor este nem tudok aludni, és eszembe jut mindazon emberek összes jó pillanata, kikkel egész eddigi életemben dolgom volt, és nem tudok szabadulni a hiányérzetemtől, mely szinte megfojt, nem hagy lélegezni, és ilyenkor sosem tudom, hogy csak a nosztalgia megszépítette emlékeim hiányoznak, vagy pedig még mindig ugyanolyan érzelmekkel fordulok feléjük, mint a fénykorokban? De ha így is volna, ha még mindig éppúgy szeretném vagy csak kedvelném is őket, vajon akkor miért tűntek el?
Mert bármennyire is szeretném, sosem fogom tudni visszaállítani ezeket a kapcsolatokat éppen olyanra, mint egykoron voltak. Változom, s változnak ők.
Persze belegondolva, mindannyiukkal volt valami gond. Azt hiszem, egyetlen egy valaki tudott bánni velem. Mert engem ne bálványozzon az, aki közel akar kerülni hozzám - csak hogy egy példát említsek a sokból. De egyre jobban azt gondolom, hogy talán ha nem baszom el, talán, akkor kedves kicsi Nightingale-em... De már mindegy. Ez van, ilyen az élet.
Az emberek talán okkal tűnnek el - vagy tüntetik el magukat.
'És megindul a föld, és leszakad az ég'...?
Csakugyan lehetséges? Létezik ilyen? Néha elbizonytalanodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése