The perks of being a - Sad Cat

Nos, kedves Olvasóm, azt hiszem elérkezett a pillanat, amire ha te nem is, de én már nagyon vártam. Most ugyanis, először, felpakolok egy keveset magamból.. mivel valószínűleg úgysem értesz belőle semmit. Az egyetlen, akinek szóltak ezek a sorok egykoron, egész biztosan nem látogat ide, amiért - megjegyzem - igen hálás vagyok.
Talán merhetem remélni azonban, hogy ha nem is tetszik majd Neked kifejezetten, azért elfogadod. Nem tudom, Te hogy vagy vele, Olvasóm, de én, ha nem tudom sem versbe foglalni a gondolataimat, sem valamire való prózába, olyankor ilyen kis lélekdarabok folynak ki az ujjaimból a billentyűkbe. És bármily jelentéktelenek legyenek is, szeretem őket. Gondozgatom, ápolom és merengek rajtuk soká éjszaka. Mert lételemem az ilyesfajta csekély, tompa fájdalom.




The Perks Of Being A Sad Cat

1.

Úgy szeretném hinni, hogy gondolsz rám. Úgy szeretnék bízni, hogy eszedbe jutok. Néha még arra is vetemedem, hogy azt képzeljem, velem szeretnél lenni mikor mással vagy. De aztán lecsapódik a pára, eltűnik a köd és én újra csak szánalmat érzek magam felé, mert hogy is juthatnak ilyesmik az eszembe..?

2.

De belegondolva, kell ez nekem. Art never comes from happiness. És én művész akarok lenni. Saját szánalmas életem művésze, hogy valami szépbe foglaljam szenvedéseinket, mert szeretem ezt tenni. A fájdalomban mindig megpróbálom meglátni a szépséget. Mert hát végtére is nem ezért élünk? A szépség hajhászása a legfőbb emberi tulajdonság. Minden elé helyezzük. Mert mindenki a szépet keresi. A számára szépet. Nekem talán a fájdalom az. Azért megyek bele az ilyen dolgokba. Mert - legyünk őszinték - ebből sehogy sem kerülök ki győztesen. Ha nem szeretsz, belepusztulok. Ha szeretsz, elveszik életem értelme, s azt mégannyira sem élem túl. Mert ha belehalok elvesztésedbe, lelkem sírján versvirágok burjánzanak és gyönyörűszép rím-indák. És ez végső soron csodálatos.

3.

Nem tudom, neked ez mennyire tiszta.. de ahányszor csak nekem panaszkodsz őróla, minden alkalommal egyre keményebb leszek s amit egész eddigi időnk alatt puhultam lágyultam, azt kamatostul növesztem vissza. Olyan jó volt egy kicsit érezni, egy kicsit létezni..
"Élsz vagy csak lélegzel?"
És pont ezt kell kiölnöd belőlem? Amit mindenestül neked ajánlottam? Ami csak miattad jött létre? A te kedvedért másztam ki erkölcstelen érzelemmentes mocsaraimból, melyek oly otthonosak voltak nekem.. mégis feladtam őket, mert azt akartam, hogy tisztának láss. Ne kérdezd, ó, ne, hogy miért. Nem tudnám megmondani. Amikor először találkoztunk, olyan tragikus súllyal éreztem a szivemen hogy ez most fontos, mintha egyenesen kimetszettem volna a radius és az ulna felől azt a szép kis kék eret. Belemagyarázhatjuk, hogy csak azért kellesz, mert másé vagy. Igazság szerint még mindig nem tudom, ez igaz-e, pedig azóta ezen gondolkodom.