szombat, május 03, 2014

Time for Cosplay

Nos, lassan elérkezik az ideje az év végi vizsgáknak, meg zh-knak meg beadandóknak meg mindenféle vacaknak, de legfőképpen a cosplaykészítésnek.
Úgy szeretném belevetni magam mindenestül ebbe az egész munkába, szeretném én megvarrni a taláromat, még néha a felvarró kézi kihímzéséhez is kedvet érzek, de egyszerűen képtelenség. Most is blogolás helyett a genetika javítóra kellene tanulnom, de hát vannak az írónak bizonyos szükségletei, melyeket nem tagadhat meg. Nekem a blog pillanatnyilag az elsők közt van ezen a listán, éshát miért is állnék ennek az útjába? Úgyis szakad az eső, vihar van meg minden, a wifi egyszer már lelépett az árammal együtt, és az etológia kísérletből is fogalmam sincs mi lesz így.
De mikor is lenne alkalmasabb az idő random tevékenységekre, mint amikor olyan kevés van belőle?


Jajj, egyébként elkezdtem olvasni a Trónok harcát, ha még nem említettem volna.


De a lényeg. Tekintve reménybeli cosplayes jövőmet, ideje volna talán elkezdeni komolyabban foglalkozni a szabásvarrás sötét művészetével. Meg kell tanulnom géppel varrni, mert csak kézzel tudok. És az nagyon fárasztó, amikor van vagy hat méter anyag, amiből egy talárformájú köntöst próbálok kivarázsolni, úgy, hogy még életemben nem csináltam hasonlót se. De egyébként az említett köntös remekül betölti a funkcióját, csak épp kapucni nem lett rajta. Ettől függetlenül nagyon szívesen császkálok benne a koliban le-föl.

Rendelni kell majd nyakkendőt meg felvarrót. Talárt azt hiszem ha nem is én varrok, de varratni fogok, mert nem bízom az e-bayben annyira.
Olyan szívesen megcsinálnék valami felismerhető karaktert, csak egyszerűen már nincs senki, akit lehetne gyakorlatilag. Mert alapkövetelmény, hogy mardekáros legyen. Elgondolkodtam valami pasi megformálásán, csak az a gond, hogy képtelen lennék huzamosabb ideig bő ruhákban létezni, amik eltakarnak minden csajos külsőséget.
 I'm too goth for this shit.
Szóval maradnának a csajok, de azok meg foglaltak sajnos. Ezért jobb híján random diák leszek. Aztán egyszer majd lehet, hogy kitalálom, ki legyen a karakterem. Remélem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése